Számít a szakmai és a civil szervezetek, a program iránt érdeklődő magánszemélyek véleményére a Miniszterelnökség a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) tervezése során.

A 2014-2020-as időszakra vonatkozó dokumentum hivatalos első változatát társadalmi egyeztetésre bocsátotta a MAHOP Irányító Hatósága.

A programhoz kapcsolódó szövegszerű észrevételeket, javaslatokat a dokumentum vonatkozó fejezetének, oldalszámának megjelölésével 2015. május 28-ig várja az Irányító Hatóság.

A MAHOP hivatalos változata ezen a linken érhető el.

A fenti dokumentumok egyetlen hiteles forrása a Széchenyi 2020 pályázati oldal, kérjük, hogy kizárólag a közleményben feltüntetett elérhetőségeken tanulmányozzák azokat.

(Miniszterelnökség)