Halászati szakmai napot rendeztek november 9-én a Földművelésügyi Minisztérium épületében „Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja” címmel. A minisztérium és a Pannon Egyetem közös szervezésével megvalósult eseményen a magyar halgazdálkodási ágazat számos képviselője vett részt.
A rendezvényt Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár nyitotta meg. A szakmai napon számos előadás hangzott el, melyek témái közé tartozott többek között a harcsafélék étkezésben betöltött szerepe, a harcsanevelés lehetőségei, valamint az európai haltermelés és -piac helyzete. Az előadássorozatot követően a résztvevők szándéknyilatkozatot fogadtak el egy a hazai harcsatermelést előmozdító program indításáról.