Több halat a tányérra!

Publikálva: 2014. február 26.

A magyarországi halfogyasztást ösztönző marketingkampányt mutatott be érdekfeszítő előadásokon keresztül 2014. február 20-án a Vidékfejlesztési Minisztérium. Az eseményt dr. Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg.

A mintegy 60 fő részvételével tartott rendezvény első részében a hazai halfogyasztási szokásokról készített legfrissebb kutatás eredményeit és az ezek alapján született javaslatokat ismertették dr. Törőcsik Mária és munkatársai a Marketing Inspiráció – Fogyasztói Magatartás Kutató Intézet Kft. képviseletében. A második részben pedig a halfogyasztás népszerűsítését célul tűző Közösségi Halmarketing Program tervezetét mutatta be dr. Temesváry Krisztina és Králik Helga marketingszakértő.
A rendezvényen elhangzott, hogy mi magyarok alapvetően szeretjük a halat, tisztában vagyunk vele, mennyire egészséges étel, és sokakban él a vágy, hogy a mostaninál többet fogyasszanak belőle. A marketingprogram részeként a termelők is segítséget kapnak a fogyasztói igények megismerésében és az igényekhez való igazodásban, a fogyasztók pedig többek közt a televízión és az interneten keresztül tájékoztatást kapnak majd a halvásárlás fortélyairól és halételek elkészítési módjáról. Bár a hazai halfogyasztás szerencsére folyamatosan emelkedő tendenciát mutat, 4 kg körüli egy főre jutó éves fogyasztásunkkal sajnos még mindig az utolsók közé tartozunk Európában.
A halételek köztudatba és a konyhákba való visszacsempészését célzó kampányt Magyarország uniós támogatással, a Halászati Operatív Program keretében valósítja meg. A kampány első része 2015-ig tart és  legfőbb célja a hazai halfogyasztás legalább 20 – 25%-os növelése.

Menü

Magyar Halászat

Navigáció