Az Európai Parlament 2014. április 16-án megszavazta az új Európai Tengerügyi és Halászati Alapot

Publikálva: 2014. április 17.

Az Európai Parlament megszavazta az új Európai Tengerügyi és Halászati Alapot, így már biztos, hogy 2014 után újra megnyílnak a támogatási források a magyar halgazdálkodási ágazat számára is.

A rendelet prioritásai között szerepel a magyarországi halgazdálkodásban kiemelten fontos akvakultúra szektor fenntartható fejlesztése is. A tengeri ökoszisztémák túlhalászatának visszaszorításával párhuzamosan, nő az édesvízi akvakultúra termelés jelentősége is. Az ETHA többek között támogatja a munkahelyteremtést, multifunkcionális gazdaságok kialakítását, a halászati és akvakultúra termékek hozzáadott értékének növelését és népszerűsítését. A környezeti szolgáltatásokat nyújtó és környezetvédelmet magas szinten biztosító akvakultúra termelés ugyancsak finanszírozásban részesülhet.
Az új rendelet a hazai szakértők, szakmai szervezetek folyamatos bevonásával, észrevételeik beépítésével nyerte el végső formáját. A szakmai képviselet aktívan részt vett a brüsszeli munkacsoportüléseken, biztosítva a hazai termelők érdekeinek érvényesítését. A szakmai munka kiterjedt a rendelet fordításának alapos ellenőrzésére is, a szakszerű megfogalmazás érdekében, amely a rendelet későbbi hatékony alkalmazását teszi lehetővé.

Az elfogadott ETHA rendelet volt az utolsó, a KHP reformcsomagjának három eleme közül, mely ez által teljessé vált. A másik kettő  elem a KHP alaprendelete valamint a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről szóló rendelet. 

Frissítés: A jogszabály a Európai Unió Hivatalos Lap L sorozatának 149. számában jelent meg 2014. május 20-án, elérhető itt.

Menü

Magyar Halászat

Navigáció